A Príma Primissima díjas Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola növendékeinek hangversenye sok finom izgalmat ígér!


Március 24-én (azon a bizonyos dolgozós szombaton, amikor már úgysem utazol el a hétvégére ) szeretettel várunk Őrmezőn a zeneiskola Menyecske u. 2. szám alatt található iskolaépületének hangversenytermében. Este fél 6-kor kezdünk, s egymás után sorakoztatjuk föl az apró meglepetéseket: a XVII. századtól a XX. századig minden stíluskorszakból, az adott korok meghatározó műfajaiból.

Lesz egyházi kantáta, versenymű, szonáta, szvit, karakterdarab, virtuóz etűd és nagyszabású romantikus mű, magyar, német, olasz, spanyol, cseh szerzők művei énekhangon és hét különböző hangszeren. A szereplők között több nemzetközi versenydíjnyertes is lesz, a trombitások Marton Márk és Dajka Martin középiskolás létükre Országos Főiskolai Trombita versenyen az első és második helyen osztoztak, és a brünni Nemzetközi Trombitaverseny első díját megosztva hozták el, Kónya Attila gordonkajátékával az Országos Szakközépiskolai Verseny fődíját nyerte el, s egyúttal bloomingtoni ösztöndíjat kapott, Szabó Ildikó, szintén gordonkás pedig számos nemzetközi verseny győzteseként jelenleg Berlinben tanul, s szerencsénkre élvezhetjük az ő játékát is.

A hangverseny szakmai szervezője, Héra András, és a Morus elnöke együtt nagy lelkesedéssel és szeretettel ajánljuk az estet minden kedves zeneszerető barátunknak. Bízunk benne, hogy aki eljön, jól fogja magát érezni.