Az Őrmezői Morus Szent Tamás Egyesület Őrmező Ünnepén

 

A Morus sátra Őrmező ünnepén 2006. szeptember 9-én rendezte meg az Őrmezői Közösségi Ház a lakótelep ünnepét, amely egy egész napos vidám nyárbúcsúztató - őszköszöntő esemény volt. Az időjárás is alkalmazkodott az ünnepi hangulathoz, s a Közösségi Ház rátermett vezetője és csapata két színpaddal, számtalan sátorral, s minden helyszínen folyamatos műsorral, történésekkel teremtett igazi népünnepélyt. Aki ott volt, jól szórakozott, s számtalan élményben lehetett része. Egyesületünk is helyet kapott a rendezvényen, saját sátrunkban süteménnyel, kiadványainkkal, kicsiknek és nagyoknak szóló vetélkedővel, tombolával és jó szóval vártuk vendégeinket.
Szomszédunk a Református Misszió Szomszédságunkban kapott helyet az Őrmezői Református Misszió - éljen az ökumene!
Szerinted ez x vagy 2? Kétféle totónk is volt, az egyiken Őrmezővel, a másikon Morus Tamással és az egyesülettel kapcsolatos kérdéseket tettünk fel. Képünkön Kováts Jenő és O'sváth István épp a megfejtéseken tanakodnak. A vetélkedő díjait tagjaink ajánlották fel, senki nem ment haza üres kézzel. Összesen 25 szelvény érkezett be, amelyekből 4 hibátlanul volt kitöltve. A nyerteseknek innen is gratulálunk!
A Morus sátra Őrmező unnepén Sok vendég kereste meg sátrunkat, voltak, akik le is ültek egy kis beszélgetésre, akadtak olyanok is, akik beírtak az emlékkönyvünkbe.
Idézetek a bejegyzésekből:

"Köszönöm a Morusnak a lendületét." Csányi Tamás

"Köszönöm, hogy itt lehettem." Kárpáti Róbertné

"Hálásan köszönjük, hogy itt lehettünk veletek, a hétköznapi és ünnepi ökumené megvalósulása ez; áldást- békességet munkátokra." Csabai Mózesné

"Csak így tovább! Köszönöm szépen!" Siményi Ferenc

"Köszönjük, hogy Őrmező ünnepén itt lehettünk a Morus Szent Tamás egyesület pavilonjában veletek." Eperjesiné

"Le VIII. Henrikkel!" dr. Hubai József

A Morus sátra Őrmező unnepén
A Morus sátra Őrmező unnepén
Tombola sorsolás A tombolákat mind sikerült eladni, azaz 100 szelvény talált gazdára, s a húzásnál 40 kisebb-nagyobb meglepetést vihettek haza vendégeink. Köszönjük Lukácsa Zsuzsának a fáradhatatlan árusítást, és a szelvények megvásárlóinak a bőkezűséget, így 10 000 Ft bevétellel pótolhatjuk ki majd a karácsonyi szeretetcsomagok keretét.

Vissza a lap tetejére