"Ma, 2007. május 12-én - a városmisszió évében, a Szűzanya hónapjában, egy nappal az első fatimai jelenés 90. évfordulója előtt - öt különböző helyről, összesen kilenc irányba kelünk útra, hogy rózsafűzér alakban körüljárjuk a magyar fővárost, Isten kegyelmébe és a Szűzanya oltalmába ajánlva azt. Mint ahogy Jerikó falai leomlottak a kürt hangjaira, azért imádkozunk, hogy omoljanak le azok a lelki falak, melyek a város lakóit Istentől, egymástól és a boldogabb élettől elválasztják."

Mi az 5. szakaszt jártuk be, Farkasrét - Gazdagrét - Kelenvölgy - Kamaerdő - Budatétény - Nagytétény útvonallal. Reggel 7-kor még 150 körül lehetett az ezen a szakaszon zarándoklók létszáma, de este 7-kor, a nagytétényi Nagyboldogasszony plébániatemplomba fáradtan, de örömmel és emelkedett lélekkel megérkezők már legalább háromszázan voltunk.

Az Őrmezői Morus Szent Tamás Egyesület a városmisszióra való felkészülés érdekében  április elején körlevelet adott ki. Ebben felsoroltuk  a városmisszió előkészítésében és lebonyolításában ránk váró feladatokat: Élő Rózsafüzér zarándoklat, Vándor Evangélium imacsoportba való bekapcsolódás, stb. Felhívásunkra a zarándoklatra többen jelentkeztek ( a teljes úthossz megtételére l4, részleges távra 7 fő), ezért úgy döntöttünk, hogy Őrmezőről közösen megyünk a gyülekező helyre, a Mindenszentek Templomába. A vezetést, elnökünk, Makrai Rita vállalta. 

Május 12.-én borongós napra ébredtünk. A zarándoklat résztvevőit ez nem zavarta: esőkabáttal, ernyővel  felszerelkezve gyülekeztünk reggel fél hétkor a Spar előtt.  Az 53-as autóbusz megállójában  ismerősöket fedeztünk fel, a Szent Gellért Plébániáról érkező testvéreket. A Mindenszentek templomában két csoport találkozott. Olyan sokan voltunk, hogy a templomba nem is fértünk be. Jó volt látni,  hogy a zarándoklaton a kismamáktól kezdve, a kocsiban lévő kisgyermekig, a fiatalok és az egészen idősek  is  eljöttek. Szederkényi Károly plébános atya  köszöntője után imádkoztunk, énekeltünk. Meghallgattuk a szervező bizottság tájékoztatóját.  A templomból kijövet  pogácsát kaptunk, egy kis útravalóval. Az én pgácsámban a következő üzenet volt: "Létezik a bennünket körülvevő világ, mely elragadó, csodálatos, de néha szörnyű és tele van ismeretlennel. Van azonban egy másik világ is, mely végtelenül titokzatosabb és vonzóbb: ez pedig a belső világ, a bennünk lévő Mennyország." 

Elindultunk a Gazdagréti Szent Angyalok templomába.  Bár esett az eső, ez senkit nem tartott vissza. Énekelve értünk a templomba, ahol meghallgattuk a templom rövid történetét, majd rózsafüzért imádkoztunk.  A szervezőktől megkaptuk a zarándoklatról készült könyvet és jelvényt.  Nem számítottak ilyen sok résztvevőre, így nem jutott mindenkinek (később, a Nagytétényi templomnál pótolták). Utunk a Dobogó hegyen keresztül a volt Olimpiai parkhoz vezetett. A hegy tetejéről szép kilátás nyílt a környékre. Itt a zarándoklatot vezető  ciszterci atya megáldotta a várost.  Szűkebb hazánkra, az Őrmezői lakótelepre is leláthattunk. Az atya külön megáldotta  a lakótelepen élő embereket. Rózsafüzért imádkozva, énekelve zarándokoltunk tovább a Kelenvölgyi  Szentháromság plébániatemplomba.  Itt a teraszon várt ránk a plébános atya és az ottani hívek.  Voltak, akik egészségi állapotuk miatt eddig jöttek velünk. Testvéreinknek megköszöntük résztvételüket a zarándoklaton és elbúcsúztunk tőlük.  Mi pedig  erőt gyűjtve folytattuk zarándok utunkat. 

A Péterhegyi úton  egy pillanatra megálltunk a Szent Szabina Lelkészség és Szent Benedek Tanulmányi Ház előtt.  Elértük a Vöröskúti határsort, mely meredek lépcsőben (egyesek szerint  100 nem kiépített lépcső) folytatódott. Itt már csak a fiataloknak volt erejük az éneklésre és imára. Mi, idősebbek, a Szűzanyához fohászkodva, időnként meg-meg állva haladtunk egyre feljebb.  Kb. 100 méterrel a cél előtt  megálltam, nem kaptam levegőt. Úgy éreztem, nem bírom tovább. Ekkor egy fiatalember megszólalt a hátam mögött: "Elvehetem a hátizsákot?" Hálás szívvel megköszöntem a segítséget.  A tehertől megszabadulva, én is felértem a balatoni útra, kb. 11.40-kor, délig pihenő volt.  12 óra előtt pár perccel bekapcsoltuk a Mária Rádiót, amely így összekötötte mind a 9 zarándokcsoportot. Közösen elimádkoztuk az Úrangyalát. Az ima egész Budapestet átfogva szállt az ég felé. Közben az eső elállt. Időnként meredek szakaszokkal tűzdelt erdei úton haladtunk a kamaraerdei pihenőhöz. Letelepedtünk, elfogyasztottuk a magunkkal hozott ebédet.  Örömmel láttuk, hogy a fiatalok még nem fáradtak el, vidáman fociztak az erdei tisztáson. 

Az egy órás pihenő után utunkat folytatva a Rókales úton lementünk a Szoborparkig. Itt megemlékeztünk a kommunista diktatúra áldozatairól és elénekeltük a "Boldogasszony Anyánk" c. szenténeket. A Verbita Missziós Ház felé haladva bementünk a Budatétényi Szent Mihály kápolnába, ahol a plébános atya ismertette a kápolna történetét. A Verbita Missziós Házban a kápolnában csendben egyénileg imádkoztunk.  Az udvaron egy idős atya  beszélt délamerikai missziós útjáról, az ott élő lakosság szokásairól, zarándoklatairól.  Végül spanyolul megáldotta az ottani szokásoknak megfelelően a zarándoklat résztvevőit. 

A Budatétényi Szent István templomot  is meglátogattuk. Megtudtuk, hogy a templomot 1912. szeptember 22-én dr Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök áldotta meg. A Baross Gábor telepi Jézus Szíve templom a viszonylag fiatal  templomok közé tartozik. Alapkövét 1933. május 5-én helyezték el és szeptember 3-án már fel is szentelték. Sokáig hallgattuk volna a plébános atya beszédét, de az idő sürgetett.  Búcsúzóul elénekeltük az áldást  és indultunk  tovább. A Szent Donát hegyen a Doni emlékhelyen  imádkoztunk, énekeltünk.  Ez a hely a többség számára ismeretlen volt.  1990-ben állították helyre és 2003. óta a megbékélés és szeretet szimbóluma. Bár fáradtan, de lángoló szívvel indultunk a Nagytétényi Nagyboldogasszony plébániatemplomhoz.